Monthly Archives: július 2010

Töredékek egy kislány életéből…

Általános

A reggeli…

A csöpp kislány kakaóval majdnem teli bögréjével a kezében hóna alatt a lencsi babával óvatosan egyensúlyozott a széke felé. Egy csepp egy óvatlan pillanatban mégiscsak barnásan szétterült a konyha kövén. A kislány egy tétova pillantást vetett a nagynénjére, aki bátorítóan hunyorított a szemével.

– Jó reggelt nagypapa – csacsogta és gyorsan letette a tányérra a bögréjét, majd felmászott a székére. Az öreg meg se nyikkant, még csak rá sem pillantott az unokájára. Mélyen belebújt a reggeli újságba.

Bogár a fekete szőrgombóc – mint mindig – ott sündörgött a kislány lába körül.

– Jaaaj, már megint ez a töpörtyűkrém! – fintorodott el a kislány és odalesett, hogy mennyire figyelhet a papa. Nem figyel, nem figyel! – örvendezett magában és ránézett a kutyára, Bogi meg rögtön tudta mi a dolga, szorosan odaült a szék mellé. A kislány ügyesen a kenyér és a krém közé túrt az ujjaival és az ujjára ragadt krémet lenyújtotta a kutyának, a nagyjából csupasz kenyérdarabot pedig leharapta. Így ettek ketten, a kislány és a kutya. A papa néha odapillantott, de csak azt látta, hogy a kislány eszik. Hát ez a bogár, kár, hogy nem szereti kakaót. – gondolta a kislány – de káár…

Ivott egy kicsit aztán legkedvesebb hangján odaszólt az öreghez:  – Nagypapa, nézd ettem és mutatta a kenyerét, már csak egy darabkányi volt – elmehetek játszani?

Menj csak kisleányom, menj ki a jó levegőre! – engedte el az öreg, de fel sem nézett az újságból.

A kislány megkönnyebbülve fogta a bögrét, még volt benne, de tudta, azt már beleöntheti a moslékos vödörbe, odatette a másik asztalra és kiszaladt az udvarra, nyomában a kutyával.

Leguggolt a kutya mellé, átölelte a nyakát, majdnem összeért az orruk és gyengéden sugdosott a kutyának – Bogikám, Bogikám, jó kutyám vagy, ezt megcsináltuk.

A fekete puli és a kislány nagyon jó barátok voltak. A kutya már akkor is, amikor egészen kicsi volt és a babakocsiban feküdt az árnyékban, akkor is ott volt mellette.

– Na, gyere Bogár, fussunk! – és a kislány kacagva szaladgált az udvaron nyomában hűséges barátjával.

 

A libák…

– A piros pöttyöset vedd fel, aranyom, annak van egy kis ujja is, nehogy nagyon megkapjon a nap! – kiáltott be Terus a szobába.

A kislány gyorsan belebújt a ruhába, csak úgy mezítlábasan a szandálba, fejére biggyesztette a kis fehér kalapot és kiviharzott az udvarra.

– Gyere már Bogár, megyünk a szőlőbe! – még itt hagy a Terus, ha nem sietünk… és már kint is voltak a kapun.

A bokáig érő porban hosszasan, szótlanul baktattak ők így hármasban, a Terus, a kislány és a Bogár kutya. A Terus időnként lassított, beköszönt egy egy portára és csak úgy menet közben kiabáltak egymásnak az ismerős asszonyokkal.

– Há míísz?

– Menünk a szőlőbe, kötöznyi…

– Ez a kicsi e, a Rózsikááájéé?

– Ja, azé…

A kislány és a Bogár mindig előre szaladtak, aztán visszakanyarodtak, a Terus nem szerette ha messzire mennek tőle.

– Na, gyerekem, megjöttünk! Ti itt maradtok a Bogárral a laposban, én felmegyek a szőlőbe. Víz ott van a pincében a vödörben, aztán nekem el ne bitangoljatok. – adta ki az utasításokat az asszony.

Szorosabbra fűzte a kendőt az álla alatt, felkötötte a nagy zsebes kötényt és felballagott a lejtőn. Beállt a tegnap ott hagyott sorba és a megszokott mozdulatokkal kötözte a szőlőt.

A kislány a kutyával letelepedett a patak partján a nagy szilvafa alatt. Virágból, kutyatejből kezdett kis csokrot szedni, annyi volt belőle, hogy még fel sem kellett állni, csak maga körül szedegette.

Telt múlt az idő majd egyszer csak libák közeledtek. Ahogy csipkedték a füvet, egyre közelebb és közelebb értek. A kislány kissé bizalmatlnul nézte őket, majd a kutya nyaka után nyúlt.

– Te, Bogár mit akarnak ezek itt, nem csípnek? Csinálj máá valamit! – szólt a kutyához.

A kutya nem túl ijesztően, de a libák felé közeledve egy kicsit csaholni kezdett. A libák erre elfordultak és eltotyogtak, volt hely bőven még a patakparton.

– Jaj, Bogár, de jó, ezek elmentek! – sóhajtott a kislány.

Közben a Terus meg már éppen jött lefelé a lejtőn, a kislány izgatottan szaladt elé, nyomában a kutyával.

– Terus, Terus a pataknál a libák – a lib…

– Jól van, jól van a Julcsa libái, na gyere siessünk, nagyapád már éhes lehet! – meg se várta, mit beszél a gyerek.

Hazafelé már kedvére szaladhatott a kislány és a Bogár, hogy gyorsan hazaérjenek.