találkoznak a végtelenben…
Fényesen sütött a nyári nap. A parányi árnyékot is nélkülöző állomáson két vonat vesztegelt immár egymás mellett. A személynek be kellett várnia gyorsot, itt fogja megelőzni.
A két vonat között leszálló utasok siettek, alig várták, hogy kiérjenek az útra.
Az egyik vonat ablakában könyökölt a lány. Barna haját összeborzolta a menetszél, ahogy forgolódott jobbra balra fehér blúza alatt meg megfeszültek formás keblei, pajkosan mosolygós szemei a szemközti ablakra szegeződtek…
A másik vonat ablakában izmos karján feltűrt kockás ingben álldogált egy férfi, homlokába hulló fekete tincsei alól, egy fémkeretes szemüveg mögül kíváncsi szemek villantak a lányra…
Egyikük sem moccant, arcizmaik se rezdültek, nem szóltak egy szót sem, csak nézték egymást…
Nézték egymást… egészen addig amíg apró rándulásokkal, lassan hosszadalmasan a gyorsvonat el nem indult az állomásról… ahogy távolodott a vonat, a férfi kihajolt és egy tétova mosollyal, karját lengetve búcsút intett a lánynak…
A lány visszaült a helyére és elgondolkozva nézte a tájat. Észre sem vette, hogy a vonat a végállomásra érkezett. Leszállt, könnyű csomagját lóbálva kényelmesen ballagott a kijárat felé… ahol hirtelen megpillantotta a rá váró férfit…
A párhuzamosok találkoznak a végtelenben… ez jutott eszébe és elmosolyodott…
