Monthly Archives: március 2011

Tavaszi gólyahír…

Általános

Erre várok már hetek óta! Tavaly jóval korábban bújtak elő sárga tavaszi kedvenceim.

Nincs egy hete, hogy a tavasz első hírnöke, a törékeny hóvirág a folyamatos hűvös idővel dacolva, kétszer is virágozva, elhullatta utolsó virágainak szirmait. Végre előbújtak a sárga boglárkák és gólyahírek. Szokatlan, harsogóan vidám színt képviselnek a szürke téli táj után.

Tegnap még verőfényes délelőtt volt, így lassan bandukolva sétáltunk be a faluba, hogy élvezzük a tavasz minden varázsát. Szembe sütött a nap, a hajunkat könnyű szellő borzolta és meglepetten hallgattuk, milyen hangosan énekelnek a madarak. A kertekben, mint megannyi huncut törpe előbújtak az első tavaszi virágok. Nemsokára minden kert színes virágokkal lesz tele.

Egy bácsi biciklijén megcsillant a napfény, már nem volt rajta téli kabát és hajadonfőtt kerekezett a kormányon a napi betevővel. A járdán asszonyok álldogáltak, nevetve beszélgettek egy kicsit. A játszótér is megtelt élettel, kis és nagyobb gyerekekkel, játékkal, nevetéssel. Előkerültek a biciklik, a gőrdeszkák és a gőrkorcsolyák.

Tényleg itt a tavasz! Az egész falu megtelt élettel, mozgással, kijöttek a szabadba, a napfényre az emberek. A kertekben már sokan dolgozgatnak, előkészítik a talajt az új életnek, kézbe kerülnek az ásók, kapák, gereblyék. Mire a tavaszvárás öröméből felocsúdunk rájövünk, hogy már megint késtünk az ültetéssel, olyan hirtelen köszönt majd ránk a nyár.

Igen, megint tavasz van és ennek minden évben úgy örülök, mint egy gyerek a legújabb játékának. A természet újraéledő szépségét, a tavasz vidámságát nem győzőm mindig újra megcsodálni. Tavasszal minden rügy, minden fűszál, minden levélke sokkal feltűnőbb, élőbb, harsogóan zöldebb, mint nyáron, pedig akkor ugyanolyan szép minden csak már megszoktuk a látványt.

Itt a természet közelségében minden év megajándékoz valami új csodával. Most is van egy kedvenc helyem, ahol mindig meg kell állnom és nem tudok betelni a látvánnyal. Egy útszéli domboldal, csak egy jókora kerítéshossznyi terület az egyik házikó előtt. Nem ültette, nem alakította senki a növényeket, csak a természet. A fű már szép egyenletes és zöld, de még nem olyan dús, hogy elnyomja az aprócska virágtöveket. Sok sok tavaszi gólyahír bújik elő, egyszerre a fű közül, napról napra egyre több. Már messziről szembetűnő a látvány, az élénkzöld mezőből kivirít a sok – sok élénksárga virág. Amikor közelebb érek már az is átszik, hogy a sok kis sárga virág közül melyik bimbó még és melyik nyílt ki már teljes szépségében.

Tudom, hogy ez végtelenül egyszerű, természetes, minden évben ismétlődő folyamat, mégis annyira lenyűgöz, hogy minden alkalommal majd a lélegzetem áll el, pedig jó néhány napja járok el mellette.

Valami különös hatással van rám ez a rendezetlen, természetes szépség. Boldog leszek tőle és mosolyognom kell. Az mindenképpen igaz, hogy Budapesten a betonjárdák között nem láthattam ilyet és nem tudtam magamról, hogy ennyire elbűvöl a természet.