Monthly Archives: február 2017

“S dúlt hiteknek kicsoda állít káromkodásból katedrálist”

Általános

A sajtóban, a tévében, a rádióban, a különböző blogokon nap mint nap rátermett, hozzáértő emberek, elemzők, újságírók, közéleti személyiségek, politikusok megvitatnak, jó alaposan számtalan fontos, az ország sorsát érintő kérdést, politikai, gazdasági történéseket.
Természetesen a számtalan hivatalos szóvivő általában magyarázkodik valami miatt, megpróbálja elhitetni velünk, hogy mindaz, amit hallunk nem teljesen úgy van, ahogy mi első pillanatban értjük, alaposan kell értelmezni a dolgokat. Folyamatos harc (miniszterelnökünk mindig harcol, hol az EU-val, hol a világgal, hol a migránsok ellen, hol a sajtószabadság ellen, hol “a demokrácia ellen”) és a háború közepette mégis növekedés van. (Csökken a munkanélküliség, (nyilván megvédjük) nálunk majd megvalósul a munka társadalma, újra iparosítjuk a Kárpát-medencét, termeléssel talpra állítjuk a gazdaságot, ezért majd nemsokára Magyarország a legversenyképesebb országgá válik. Európában. Önállóan, a nélkül, hogy bárki megmondaná hogyan csináljuk. Folyamatosan él és virul, sőt bővül a rezsicsökkentés (hiszen megvédjük Brüsszeltől) csak éppen nem venni észre.) Magyarországnak és Orbán Viktornak nem diktál senki. Magyarország jobban teljesít, Magyarország erősödik! Tiszta sor, a folyamatos harc erősít, megedzi a népet. Csak mellékesen jegyzem meg, így hogy most már olimpiát sem kell rendezni, ugye az erősödéshez felszabadul jó sok pénz, főhet a kormány feje, hogy mire is költse. Ez legyen az ő gondjuk, bár nyilván mindenkinek lennének javaslatai, de azok úgyis fölöslegesek. A nép akarata nem számít, a népszavazás vörös posztó, félnek tőle. Most picit fellélegeznek, szegények.
Azt hiányolom, hogy a sok sok fontos küzdelem közepette hős vezetőnk és vezérlő tábornokai arra nem képesek figyelni, hogy a nagy dolgok mögött ott vannak a kis dolgok, a sok szenvedést, emberi problémát és tragédiát okozó sok “kis dolog”.
Igen, sok új mozgalom van, országszerte fejlődik a tiltakozás, az ellenállás. Mérföldkőnek tartom a Momentum Mozgalom “Nolimpia” eredményes aláírásgyűjtését. Nagy dolog az a bátor és kitartó hozzáállás, ahogy ezek a képzett és művelt fiatalok kiállnak az elképzeléseikért. Nagyon Drukkolok nekik! Övék a jövő!
Azt mindenki tudja, hogy most mi nem jó, és hogy ezt meg kéne változtatni. A hogyan már nem egyértelmű, hát még az, hogy mi lesz az esetleges változás után!
Kivárjuk, igaz szép lassan belepusztulunk, de kivárjuk, hogy egyszer ennek vége lesz. Sokak számára sok idő nincs már. Sokakat mindenféle probléma szorongat. A nagy harcban fontos kérdéseket felejtenek el az illetékesek, pedig ezek is pusztán egyszerű matematikai kérdések. Az élethez bizonyos feltételek szükségesek, ezeknek a megteremtéséhez pedig szükséges a megszokott szolgáltatások használata. A szolgáltatásokért fizetni kell, de nincs pénz, mert a rendes pénz a rendes munka után jár, de nincs munka, legfeljebb közmunka, már az se sokáig. Ez az a mókuskerék, amiből nem lehet kiszállni. A vége pedig az, hogy a vesztes a kisember.
A politikus mondhatja azt, hogy vár, kivárja mi fog történni, a javaslatára hogyan fognak reagálni, meg aztán lehet (? ) egyeztetni és változtatni. A politikai és gazdasági játszmák nagyban elvileg mindig több esélyesek.
A kis játszmák másképp végződnek, nincs alternatíva. Aki nem tud gáz vagy villanyszámlát fizetni, annak egy esélye van, kikapcsolják a gázt vagy a villanyt. A devizahitelesnek, ha ott tart, hogy végképp nem tud fizetni, vagy más szerződést vállalni, akkor elveszi a bank a lakását és még sorolhatnám a végtelenségig a példákat.
Az emberi játszma a sorssal, a munkanélküliség, az anyagi ellehetetlenülés esetén esélytelen. A veszteség minden téren biztos, kinek kevesebb, kinek több, kinek továbbgörgethető, kinek elérkezik a végállomás. Minden csak idő, nagyon kevés idő kérdése.
Vége lesz, egyszer vége lesz az egésznek és valamilyen más világ következik és akkor, mi lesz azokkal, akik már közben, a fent leírt harcok közepette teljesen kivéreztek, pedig egykor pont olyan emberek voltak, mint a többi?

El lehet törölni minden hibás intézkedést, meg lehet semmisíteni az igazságtalan törvényeket, lehet új alkotmányt írni, lehet új munka törvénykönyvét fogalmazni, lehet más, igazságosabb adórendszert és nyugdíjrendszert bevezetni, vissza lehet lassan állítani az ország hitelességét Európa és a világ előtt.
Egy dolgot nem lehet megtenni, visszaadni az embereknek mindazt, amit az ámokfutás alatt elveszítettek. Senki nem tudja visszaállítani a megroppant életeket, sok ember meggyengült egészséget. Ki adja vissza a dolgozóknak az elvesztett munkát, a több éves elmaradt fizetést, ki enyhíti a felhalmozódott adósságok miatti terheket? Ki adja vissza a munkanélküliség miatt elvesztett egzisztenciát, az elúszott házat, lakást, családi értékeket, megtakarításokat, tárgyi emlékeket? Ki tudja semmissé tenni a szegénység miatt szétesett családok tragédiáit? Ki adja vissza a fiatalok jó részének az álmait (hivatás, család, saját otthon)? Ki adja vissza az emberek hitét? Nem vallásra gondolok, a normális emberi életben való hitre gondolok.
Arra, hogy ezekre a kérdésekre válaszolni tudjunk kevés a közgazdasági, pénzügyi és politikai hozzáértés. Ha valaki igazán érti, akkor pontosan tudja, hogy ezek csak költői kérdések.
Persze nyilván sokan azt gondolják, hogy botor dolog a politikusokat a politika és gazdaság komoly eseményeinek taglalása közben arra ösztönözni, hogy hátra is kell pillantani olykor, a való világba, a hétköznapi életbe. Politikusnak lenni, az ország népének és jólétének érdekében dolgozni, szolgálat, de ez a szolgálat mit sem ér, ha pont azokra nem figyelnek, akik megválasztották őket ezekre a feladatokra és bíztak bennük. Csak bíztak, ez már rég múlt idő és ez a szomorú.

Hollósy Gerti