Category Archives: szociális írások

A szociális szféra történéseiből vett részletek, tapasztalatok.

Gondolatok a karácsonyi ételosztás után…

Általános

Idén karácsonykor is szomorú képsorokat láthattunk a Blaha Lujza téri nagy ételosztásról. A sor most még sokkal hosszabb volt, mint 2013-ban, vagy a korábbi években bármikor. Az ünnepek előtt pedig megdöbbenve azt olvastam, hogy azért nem lehet több helyen is engedélyt adni ételosztásra, – pedig sokan segítenének, összefognának civil adományozók is – mert a kormányfő nem szeretne sorban álló szegényeket látni az utcákon.

Hogyan is várhatnánk el több segítséget, ha látni sem akarják a szegénységet és tudomásul sem veszik, hogy egyáltalán létezik?

Hiába a demagógiánál nincs meggyőzőbb fegyver. Nem szégyellnek meghamísított statisztikákkal előhozakodni és olyan képtelenségeket nyilatkozni, mint pl.Harrach Péter, aki jobb lenne, ha legalább hallgatna.

2015-ben egyre tovább foszladozik a képzeletbeli szociális háló, fokozatosan megszünteti a kormány a segélyeket és minden munkanélküliből közmunkást akarnak csinálni. Ez azt vonja maga után, hogy majd lassan minden munkát kis bérért közmunkások fognak végezni, a statisztika javulni fog szerintük, de a családok élete tovább romlik és csak nőni fog a szegénység. Nem csak a földönfutó, munkanélküli hajléktalan szegény, szegény az is, aki nem tudja eltartani a családját. Ilyenek pedig nagyon sokan vannak, és egyre növekszik a számuk.

A szegénység elleni küzdelemnek már világnapja is van.

Október 17.-ét az ENSZ 1992-ben a szegénység elleni küzdelem világnapjává nyilvánította. Szegénység sajnos mindig volt, teljesen felszámolni a világ minden táján szinte lehetetlen.  Hazánkban is a munkanélküliség következtében hosszú évek óta nő az elszegényedő családok száma. Ezt a tényt soha nem szabad elfelejteni és igyekezni kell szegénységben élő embertársainknak segíteni. Azt tartják, hogy falun könnyebb a szegényebbeket segíteni, mint a személytelen nagyvárosi közösségekben. Ahol szinte mindenki ismeri egymást, ott mindig akad egy üres mellékhelyiség, egy tányér étel, egy kis ház körüli munka, egy jó szomszéd, egy jó barát, nincs senki teljesen egyedül. A fővárosban pedig érthetetlen okokból, egyre nehezebb és kevesebb a segítség.

Móricz Zsigmond,  a XX. századi neves realista regényírónk szívhez szólóan ír a szegénységről a Hét krajcár című novellájában. Egy anya és kisfia történetét beszéli el, akik közösen sírva, nevetve keresik a házban még megbújó utolsó krajcárokat.

„Jól rendelték azt az istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacagni.

………………………………………………………………………………………………………….

„Az első három krajcárt még maga meglelte az anyám. Azt hitte, többet is talál a gépfiában, mert pénzért szokott varrni, s amit fizettek, mindig odarakta. Nekem a gépfia kifogyhatatlan kincses bánya volt, amelybe csak bele kell nyúlni s mindjárt van terülj asztalkám.

El is bámultam nagyon, mikor az édesanyám kutat, kutat benne, tűt, gyűszűt, ollót, szalagdarabokat, zsinórt, gombot, mindent szétkotor s egyszerre csak azt mondja nagy bámulva:

– Elbújtak.

– Micsodák?

– A pénzecskék – szólt felkacagva az anyám.

Kihúzta a fiókot:

– Gyere csak kis fiam, azér is keressük meg a gonoszakat. Huncut, huncut krajcárkák.

Leguggolt a földre s olyanformán tette le a fiókot, mintha attól félt volna, hogy kirepülnek, úgy is borította le egyszerre, mint mikor kalappal lepkét fog az ember.

Nem lehetett azon nem kacagni.

– Itt vannak, benne vannak – nevetgélt s nem sietett felemelni -, ha csak egy is van, itt kell neki lenni.

Leguggoltam a földre, úgy lestem, nem búvik-é ki valahol egy fényes pénzecske? Nem mozgott ott semmi. Tulajdonképp nem is nagyon hittük, hogy van benne valami.

Összenéztünk és nevettünk a gyerekes tréfán.

Hozzányúltam a fenekével felfordult fiókhoz.

– Pszt! – ijesztett rám az anyám – csendesen, még kiszökik. Te még nem tudod, milyen fürge állat a krajcár. Az nagyon sebesen szalad, csak úgy gurul. De még hogy gurul…

Jobbra-balra dőltünk. Sokat tapasztaltuk már, hogy igen könnyen gurul a krajcár.

Mikor felocsúdtunk, én megint kinyújtottam a kezem, hogy felbillentsem a fiókot.

– Jaj! – kiáltott rám újra az anyám s én megijedtem, úgy kaptam vissza az ujjom, mintha a sparherthez ért volna.

– Vigyázz te kis tékozló. Hogy sietne már kiadni az útját. Addig a miénk, míg itt van alatta. Csak hadd legyen ott még egy kis ideig. „ (részlet a Hét krajcárból)

Móricz Zsigmond 1879-ben született Tiszacsécsén. Édesapja Móricz Bálint földműves, építési vállalkozó volt, aki egy ideig módos parasztgazdának számított, édesanyja Pallagi Erzsébet, egy református lelkész lánya volt.

Az író már kisgyermekkorában megismerte a nyomort, mert édesapja vállalkozásai sorra tönkre mentek, felrobbant a cséplőgép, a jégzajlás megrongálta a vízimalmot.  A család Istvándiba, majd később Prügyre költözött. Melléképületben, nyomorúságos körülmények között telt a továbbiakban a Móricz család élete. Ennek ellenére minden gyermeküket taníttatták.

Gyermek és ifjúkorát tekintve nem véletlen, hogy Móricz hitelesen írt a szegénységről, ebben az írásában kicsit saját gyermekkorának nehézségeire is emlékezik. Ezért aztán az se véletlen, hogy 2014. szegényeinek hosszú sorát nézve éppen Móricznak ez a meghatóan szép novellája jutott eszembe.

_________________________________________________________________________________________________

Nem tudok máshol hozzászólni. Itt teszem meg.

Köszi, Adele! Valóban a munka, a megélhetés, a segélyből tengődés, a kitörés szempontjából nem jobbak, sőt rosszabbak vidéken a lehetőségek. Ha ma tervezi valaki, hogy a fővárosi életét felszámolva, a különbözetet felhasználva azt hiszi, vidéken könnyebben boldogul, lebeszélném, mert nem így van, drágább és nehezebb az élet. Most olvastam egy tanulmányt, ami szintén ezt bizonyítja, hogy mindez nem igaz, csak illuzió, egy egykori városi sosem fog az elképzelései szerint vidéken jól boldogulni. A magam példájával  is csak alátámasztani tudom. (a könnyebb arra vonatkozik, hogy egy kis faluban a rokonok, ismerősök szomszédok nem hagyják teljesen magára a nyomorultat, (és ez az őslakosokra vonatkozik) ez nálunk is így van, az írást ide szántam, csak nem kellett)