Category Archives: versek, verselemzések,

irodalom…

Jókai Mór emlékére – a legolvasottabb magyar regényíró

Általános

Február szülötte JÓKAI MÓR, az egyik legtöbbet olvasott magyar író, újságíró, szerkesztő. Komáromban született 1825. február 18-án és Budapesten hunyt el 1904. május 5-én. Liberális, hazafias szellemben nevelkedett,  tanulmányait Komáromban kezdte, majd 1841–42-ben a pápai református kollégium diákja volt. Itt írta és fel is olvasta első elbeszélését, (Istenítélet címmel egy lovagkori történet) ami aztán nyomtatásban is megjelent. Itt ismerkedett meg és barátkozott össze Petőfivel. Legendás barátság volt kettőjük között. Jókai Petőfi tanácsára változtatta Móricz keresztnevét a rövidebb, jól hangzó Mór névre. Első találkozásukra Jókai így emlékezett: “Mikor Pápán találkoztam vele legelőször, az egy sáros, esős időben történt, egy sikátorban jött rám szemközt, kopott kurta köpönyeg halavány arca elé húzva; mindig olyan nagy, rohamos léptekkel járt, mintha valakit űzne, s nem szokott a szemeivel keresni senkit. Egy diáktársam rákiáltott: Hová, bús hazafi? Nem felelt semmit; félre taszított az útjából s odább ment.”

részlet Petőfinek Jókai Mórhoz címzett költeményéből:
“Miért szeretsz te engemet,
Kit annyian gyülölnek?
S én, aki annyit gyűlölök,
Téged miért szeretlek? (…)

Nem hiszek én már senkinek,
Nincs senkiben bizalmam,
Mert életemben sokszor, ah,
Oly sokszor megcsalattam.
Bizalmam várát fölgyujtották,
Ledöntötték az emberek;
Romjai között egy ép oszlop van:
Te állsz ott… csak te… magadban…
Téged le nem dönthettenek.”

 

1845- ben sikeres ügyvédi vizsgát tett és első állását  a Frankenburg Adolf szerkesztette, hetenként megjelenő Magyar Életképek című lapnál kapta. 1847-ben Frankenberg Bécsbe költözött, így az ifjú Jókai vette át tőle a lapot és egészen megszűnéséig 1848. dec. 31-ig szerkesztette. 1846 elejétől Jókai a Tizek Társaságának tagja lett. Jelentős esemény volt az életében, hogy 1848. március 15-én a forradalmi ifjúság, a Márciusi Ifjak egyik vezéralakja lett. Részt vett a 12 pont megszövegezésében és a forrdalmi menet több pontján ő olvasta fel a lelkes tömegnek.

  1. augusztus 29-én családja jóváhagyása nélkül elvette a nálánál idősebb Laborfalvy Róza, színésznőt, aki akkor már neves alakja volt a korabeli színházi életnek. Aktívan közreműködött  az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeiben. Kossuth mellett vállalt különböző politikai megbízásokat. (pl. elment Rózsa Sándorhoz) 1848 szilveszterén családjával együtt Debrecenbe költözött, ekkor már menekült és ott megalapította 1849. február 22-én a békepárti Esti Lapokat. Szemtanúja volt Buda visszafoglalásának, majd Szegedre és Aradra is követte a kormányt. Augusztus végétől Tardonán (Borsod megye) rejtőzött, de 1849 karácsonya után komáromi menlevelével visszatért a fővárosba.

Írói, újságírói munkásságával 1854-től a Vasárnapi Újságban, 1858-tól az általa szerkesztett Üstökösben vált ismertté, a kor legnépszerűbb írója és újságírója volt. 1858-ban az MTA levelező tagjává választották. 1860-tól a Kisfaludy Társaság tagja lett, 1861-ben az MTA rendes tagja, 1883-ban tiszteletbeli tagja, 1892-ben igazgatósági tagja lett. 1861 és 1896 között eltelt időben országgyűlési képviselő és Tisza Kálmán bizalmasa volt. 1863 – 1882 között A Hon című tekintélyes, kormánypárti napilapot szerkesztette.

1880-tól kevesebbet foglalkozott politikával. Rudolf trónörökös támogatásával részt vett Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben (1887–1901) című ismeretterjesztő sorozat szerkesztésében. 1886-ban meghalt szeretett felesége, Laborfalvy Róza, színésznő. 1894-ben, ötvenéves írói jubileumának tiszteletére műveit százkötetes díszkiadásban jelentették meg és  százezer forint „nemzeti ajándékot” kapott. 1897-ben a király kinevezte a főrendi házba.

  1. szeptember 16-án nagy fordulatot vett az élete, ismét csak rokonsága élénk ellenzésének közepette feleségül vette a húszéves Nagy Bella, színésznőt. Nem csak a rokonsága, de az olvasóinak jó része is elítélte a fiatal színésznővel kötött házasságát. E miatt a házasság miatt Jókai még fogadott leányával, Fesztyné Jókai Rózával is szakított. Ennek ellenére békés családi életet éltek az ifjú színésznő feleséggel. 1904-ben hunyt el, temetését nemzeti gyász kísérte.

1.

Rendkívül termékeny író volt, gazdag életműve több korszakra osztható. Az első,  kb. 1850. és 1865 közé tehető. Az időszak kiemelkedő alkotásai az Egy magyar nábob, folytatása a Kárpáthy Zoltán és Az új földesúr.

Részlet az Egy magyar nábob című regényből…

A nábob nevenapja…

János fővétele napja közelgett, híres, nevezetes nap egész Szabolcs vármegye környékén. Kárpáthy János úr őnagysága névnapja ez, s minthogy ugyanazon napon születék, melyre kereszteltetett, egyúttal születése napja is, s már hatvankilenc esztendő óta hetedhét országra szóló vigalomnak ünnepe, mert amióta János úr megszületett, minden évfordulatban nagynál nagyobb dáridóval szokták azt megülni és ületni; elsőbb ugyan Kárpáthy János úr édesatyja, később pedig saját maga, s nagyon világtalan embernek kellett volna lenni abban az időben, kinek ez ünnepélyekről tudomása ne lett volna.A körülfekvő falvak lelkipásztorai már előtte egy hónappal megrendelék Debrecenben vagy Nagykunmadarason az új kaputokat, ráparancsolván a szabóra, hogy „Zsebet nagyot!” Lembergi szemfényvesztő és tűzijátékos törte a szenet és szalamiát a rakétákhoz. Debreceni diákok tanulták a kántust, szép megköszöntő éneket s cifra népdalokat hármóniás nótára; cigányprímás sorra alkudott a gyántára valamennyi boltban; s vándor színésztársulat készíté titokban a tervet, mint lehetne akkorra megszökni Nyíregyházáról.Az úriabb körökben, hol boldogtalan férjek feje felett gondos háziasszonyságok gyakorolják azon hivatalt, mely az égben az őrangyalokra, itt e földön pedig a rendőrökre van bízva, előre folytak a házi zivatarok, amint János napja közelgett, mely el szokott tartani egy hétig, az első napon minden női renden levő teremtés megszökvén onnan, az utolsón pedig az ott maradt férfinépből ki félholtan, ki egész részegen, jól megverve, pénzét elkártyázva szállingózván haza.

János úr ő maga annyira szokva volt az ezen nap örömeihez, hogy elveszettnek hitte volna azon esztendőt, melyben azt fel nem tartotta volna, és halálos ellensége leendett mindazon ismerőinek, akik e névnapon a megjelenést elmulasztották. Ez alól csak a halál volt okszerű mentség. Ezen évben tehát kénytelen levén az országgyűlésen fenn időzni, nagy tusakodásába került, vajon Pozsonyban tartsa-e fel neve napját, s felvitesse saját költségén minden cimboráit, ismerőseit, papjait, diákjait, cigányait, poétáit, színészeit és parasztmenyecskéit. Ez mind nem történhetik meg. Azt nem lehet valakitől kívánni, hogy egy névnap kedvéért hatnapi utat tegyen, és ha mindezek itt volnának is, hol maradna az otthoni úri kényelem, a rakoncátlanság és dévajság senkitől meg nem bírált menhelye; mert hisz akkor három mérföldnyi kerületben nem szabad józan embernek mutatni magát, s csak úgy apródonkint hordják széjjel a hírét hazaszállongó vendégek, minő kapitális bohóságok történtek a kárpátfalvai kastélyban, Jancsi úr legkedvencebb lakhelyén, aholott nem lakik senki más, mint az ő vendégei, cselédjei és kutyái.

Ilyen mulatságok számára nagyon kedvezőtlen hely leendett Pozsony. Az ellenpártiak figyelme a főlovászmester felügyelete alatt, a nádor és az egész ország szemei előtt, józan német polgárok városában, bérbe vett szűk udvarú szálláson, újságírók közellétében; az ember még csak el sem meri rikkantani magát.

Akik ismerték Jancsi urat, már július vége felé vehették észre rajta azt a kényelmetlen feszengést, azt a bőréből kibújni vágyást, amit e nyomasztó körülmények idéztek elé benne, s midőn végre a nádor őfensége megengedé neki, hogy két hétre hazaszabadulhasson, oly jókedve támadt, hogy madarat lehetett volna vele fogatni. Akiket elöl-utól talált, ismerőit, vagy akiket csak név szerint ismert, hítta, invitálta magához Kárpátfalvára, úgyhogy utoljára példabeszéddé vált az úri körökben: „Nem megyünk Kárpátfalvára Jánost köszönteni?” Ha két ember összeveszett, egy harmadiknak csak ezt kellett mondania, hogy rögtön elnevessék magukat, és kibéküljenek.

Egyéni stílusára jellemző volt a kis részletek aprólékos kidolgozása, és az, hogy  regényalakjai bátran kimutatták érzelmeiket. Hangulatos anekdotákkal és korhű életképekkel színesítette műveit.  Írásain átütött a  reformkor szellemisége és kritikák voltak kora nemességének élvhajhászó életmódja felett. Hősei között a nemesemberek mellett már ott vannak a városi polgárok, vagy mesterlegények és az ügyes parasztlegények is.

2.

A kiegyezést követő évtized regényei stílusváltást hoztak Jókai életművébe. A kőszívű ember fiai, Fekete gyémántok, Az arany ember, című regényekben – a reformkort hősei után  – már kedvelt alak volt a munkásait megbecsülő ipari vállalkozó, a zseniális feltaláló vagy a diplomata is. Itt már az arisztokraták sokszor a korszerű törekvések kerékkötőiként szerepeltek. Főhősei rendszerint sok akadályba ütköztek pályájuk során.

részlet a Fekete gyémántok című regényből:
A Bonda-völgyi vasút corrolariumai…

A Bonda-völgyi vasút tehát épül. Berend Iván saját telepe tönkrejutását jósolhatja magának abban.

Ez országos vasút által az egyleti tárna terményei a világpiacra juthatnak, s most már nemcsak az ő csekélységével, de a porosz kőszénnel s az angol vassal fognak versenyezni. Ő már számba sem jön többé. Az óriás a világot lépi hétmérföldes csizmáival. S amennyi előnyére van a vasút az egyleti tárnának, épp annyi hátrányára van az ő telepének.

Mert a vasútvonalt nem azon a völgyön vitték végig, amelyben az ő tárnája feküdt, s ami legolcsóbb és legtermészetesebb vonal lett volna, hanem inkább hegyet törtek, alagutat fúrtak, hogy őt kikerüljék, s az egyleti tárna előtt vihessék el az utat, s ennélfogva Ivánnak félnapi kerülőt kell tennie, hogy a tárnájából a vasútig jusson, mert a részvényes társulat a bondavári uradalom határán át versenytársának az indóházig egyenes utat nem nyit, és így, mire az állomásra szállította terményét, már öt-hat százalékkal többen van az neki, mint a részvényes tárnának. Tehát rá nézve az egy eldöntő csapás.

Azonközben az év vége is közeleg. A tárnamunkásoknak az ígért osztalékot ki kellene fizetni, de sem szénnek, sem vasnak nincs többé kelete. A túlsó társaság olcsóságával minden vevőt elfog.Azt a mesterséget ugyan Iván is tudta, hogy akinek heverő pénze van, az mondhatja azt, mikor legjobban veszt is, hogy nyer. Ezt úgy hívják műnyelven, hogy: „a saját zsebébe hazudni.” (Pedig rendesen a „más zsebe” bánja azt meg!)

Neki pedig van heverő tőkéje, mert jó gazda volt. Félretett pénze megy pár százezer forintra, s azzal, ha folyvást veszteni fog is, tíz évig kiállhatja a versenyt magával azzal a nagy óriással. Csakhogy az óriásoknak méghozzá az ujjaik is nagyon ügyesek. Még az apró mesterfogásoktól sem tartózkodnak.

Mikor a Bonda-völgyi vasút számára szolgáltatandó sínekre csőd lett kihirdetve, Iván gondolta magában: „No, most teszek egy tréfát. A részvénytársulat, tudtom és számításom szerint hat száztólival olcsóbbért adja a közönségnek a vasat, mint amibe saját magának kerül. Most én adok be a vasúti vállalkozóknak egy ajánlatot, melyben tíz százalékkal olcsóbbért vállalom el a sínek szállítását, mint amibe nekem kerül. Vesztek rajta ötvenezer forintot, de elveszem a szomszédnak a kedvét vele az oktalan árleveréstől.”Ártatlan ember!

Ilyen a tudós ember, aki még azt képzeli, hogy azért van a pecsét a levélen, hogy azt, ami benne van, titokban tartsa, s még arról álmodozik, hogy mikor a sok beküldött ajánlattevő levelet felbontják, hát akkor mindjárt, amelyik legelőnyösebb ajánlatot tett, annak átadják a vállalkozást. Dehogy úgy van! Azt előre elhatározzák, hogy ki kapja meg a vállalatot. Mikor azután felbontják az ajánlatokat, s kiderül, hogy a pártfogoltnál még olcsóbb áron is vállalkozott valaki, akkor azt mondták a pártfogoltnak: „Itt a toll, itt a papír, írj gyorsan más levelet, s tégy még fél percenttel olcsóbb ajánlatot!”

Ez köztudomású dolog, csak az olyan emberek nem tudják, mint Iván, akik mindig petrefaktumokat meg csillagokat vizsgálnak.

A vasúthoz való sínek szállítását a részvényes társulat kapta meg még egynegyed rész száztólival olcsóbb árak mellett az Iván által ajánlottaknál.

Hanem azért Ivánt még most sem hagyta el a szívóssága. A kétszerkettő még most is mindig négy. S akik az ellen vétenek, azoknak vagy előbb, vagy utóbb, de el kell pusztulniok. Iván csak azért is folyvást vasúti síneket készíttetett kohójában, s rakatta őket halomra félszerei alá. Majd eljön azokra is a vásár!”

Megjelent regényeiben a modern nagyvárosi élet leírása, Bécs, Párizs, Róma, a fejlődő Budapest,  és  mindezek mellett a természettudományos érdeklődés is. (pl. a Fekete gyémántok és , A jövő század regénye című műveiben. 1872–74).

3.

Harmadik írói korszaka a 90-es évek első felére esik, e korszak regényei A gazdag szegények, A tengerszemű hölgy és a Sárga rózsa.

részlet A gazdag szegények című regényből:

A szegénység etikett szabályai…

(Aki a lagunák városában figyelmesen körülnézett, észrevehette, hogy a Márkus téren át, se éjjel, se nappal, tisztességes leány egyedül keresztül nem megy; hanem az árkádok alattA kerül át egyik oldalról a másikra.)

Zsuzsa asszony, mikor már látta, hogy Lidi kisasszonyt le nem beszélheti arról, hogy személyesen fölmenjen a főkapitányságra a Ribiczáné közerkölcsiségellenes magaviseletét följelenteni, áttért e vállalkozás gyakorlati kivihetőségére.

– Hát tudja-e kisasszony, hol van a főkapitányság épülete?

– Sohasem tudom én, majd megkérdezem valakitől.

– Az nem jó lesz. Én majd útbaigazítom. A főkapitányság hivatala van a Hatvani meg a Granátos utca sarkán; egy ócska, kormos házban, aminek a kapuboltját két kőbül faragott hordár tartja.

– Már most emlékszem rá. Drabantok szoktak előtte állni.

– Akkor arra is emlékezik, hogy csaknem átellenben van vele az úri kaszinó. A Hatvani utcában éppen ez órákban van a legjobb cserkészet.

– Cserkészet? Miféle vadakra?

– Olyanokra, amiknek a fején van a tolla.

– Attól tart, hogy rám ismer valaki?

– Attul még inkább, hogy nem ismernek rá. Vannak nálunk olyan utcák, amiken egy olyan szép leánynak, mint kegyed, nem lehet egyedül végigmenni, mert valamit gondolnak felőle. Én elkísérném szívesen: de ha egy divatosan öltözött fiatal hölgyet egy szegényes viseletű öreg nő kísér, arról még inkább gondolnak valamit.

– Én soha sem nézek senkire, s nem veszek észre senkit.

– Nem ám; mert eddig olyan utakon át jutott kegyed a városba, ahol nincs emberjárás, ahol nincs találkozó hely. Azok a széles utcák, amik a sok kocsijárástól sárosak: azok mindenütt jók, ott nem sétálnak a lakkcipősök. Hanem az aszfált mindenütt veszedelmes. A lovakra is, meg a szép leányokra is. A Bécsi utcáig, ahol a nagy divatüzlet van, aminek kegyed dolgozik, könnyű eljutni az Erzsébet téren keresztül. Ott csak a dajkák járnak ilyenkor a kis gyerekekkel, meg olyan urak, akik a „napnál” ebédelnek. De a Hatvani utca sarkáig ilyen kegyedforma kisasszonynak csak a következő marschroután át lehet elkerülni. A Stáció utcán végig; mégpedig a baloldali gyalogjárón: a jobboldali már kávéházak előtt visz el. Onnan a Széna téren keresztülvágva a Kecskeméti utcán végig a Szerb utca sarkáig. Ott azután hirtelen átvágni a jobb oldalra; mert az Egyetem téren rendesen fiatal urak csoportosulnak, akik az elhaladó szép leányt szó nélkül nem hagyják. Akkor aztán folyvást a jobboldali járdán tartani, a nagy nyomda, a takarékpénztár, az egyetemi könyvtár meg a Ferenciek zárdája előtt. Azok mind szent épületek. Világért be ne térjen az átjáró udvarba; mert az már két kávéház között esik, hanem kerülje meg a templomot, onnan aztán egyenesen be a főkapitányság épületébe. Sehol meg ne álljon, senkitől ne kérdezzen semmit; hanem amint a lépcsőn feljutott, egyenesen nyisson be azon az ajtón, ami fölé ez van írva: „Főkapitány.”

A most hallott utasítások nagyon gondolkodóba ejtették a kisasszonyt.

Előkelő hölgyekre nézve ezek az illemszabályok nem léteznek. Melyik utcán s annak melyik oldalán járjon az ember leánya? Amíg nem ismeri az ember a veszélyt, addig az nem létezik.”

***

Jókainak mindig is nagy olvasótábora volt, megteremtette az olvasmányos, cselekményben bővelkedő, szórakoztató regény műfaját és stílusával erősen hatott az utána következő írónemzedékre. (Mikszáth Kálmán, Bródy Sándor, Gárdonyi Géza, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Szabó Dezső). Regényeinek olvasása az élőbeszédet, a társalgási nyelvet is formálta, bővítette olvasói szókincsét, csiszolta kifejezésmódjukat. Petőfi és Madách mellett 1940-ig Jókai Mór számított külföldön is a legolvasottabb magyar írónak.